Ma 2010. szeptember 05., vasárnap, Viktor és Lőrinc napja van. Holnap Zakariás napja lesz.
Lemosták a házigazdát PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Csákány Tibor   
2010. március 28. vasárnap, 21:11

Koraesti matinét tartottak Szombathelyen az Atom kosarasai. A Paks minden különösebb erőlködés nélkül verte meg a Falcót 32 ponttal. Fraizerék ugyanis a második és harmadik negyedben leblokkoltak és beleszaladtak a kemény zakóba. Az sem titok, hogy a bajnoki címvédőnek egyébként a dombóvárról elcsábított Walker és LaGrange nyerte meg a párharcot.









 


 

Az ASE szurkolói a mérkőzés előtt megkoszorúzták Horváth Zoltán emlékhelyét az Arena Savariánál. A két csapat szimpatizánsai között egyébként legendás a barátság, ennek ma is tanújelét adták. Közösen söröztek a büfében. A pályán persze már korántsem volt ekkora az egyetértés. Mindkét csapatnak fontos lett volna a győzelem. A Falcónak csak egy siker adhatott volna esélyt az ötödik hely megszerzésére, míg a Paks egy győzelemmel továbbra is harcban maradt volna az alapszakasz második helyéért. Ennek megfelelően nagy elánnal kezdett mindkét csapat, csak úgy potyogtak a kosarak. Nyoma sem volt az utóbbi időben legendássá vált „Falco-féle védekezésnek”. Paksi oldalon viszont nagyon jól dobták a triplákat. A szombathelyiek, ahogy várni lehetett, nem bírták a dobó párbajt a bajnokkal szemben, 37-51-et mutatott az eredményjelző tábla, amikor szünetre vonultak a csapatok. A második játékrészre sem változott a játék képe. Az ASE ha lehet, még jobban dobta a triplákat, a hazaiak pedig támadásban és védekezésben is csődöt mondtak. A vasi csapathoz hasonlóan szundikált a hazai publikum is. A Paks megérdemelten nyert 104-72-re, a Falcónak esélye sem volt beleszólni a találkozó alakulásába.

Ilyen rosszul, gyengén és enerváltan még nem játszott csapatom, mint most. Pocsékul kezdtünk, már az elején elment a Paks. Sanszunk sem volt. Az, hogy 102 pontot kaptunk, ráadásul hazai pályán, elég szomorú. Gratulálok ellenfelünknek, sokkal jobbak voltak!-mondta Nikola Lazics a Falco, mestere.

 

 

Módosítás dátuma: 2010. március 28. vasárnap, 21:14
 

Bascat Videók

További Híreink

  • Junior az alapember A brazil Junior ma már az FTC alapembere, aki az elmúlt két mérkőzést szinte hiba nélkül hozta le. A 23 éves védő beszélt a múltjáról, a jelenéről. Junior nem titkolta, hogy számára...
  • Javított a Szekszárd Bár a Sió Kupa nem indult jól a házigazdáknak, most szépíteni tudott Újhelyi mester csapata. Az Atomerömű Szekszárd női serege ugyanis hatalmas csatában felülmúlta a Vasast. Így a torna...
  • Kezdődik a bál A Ferencvárosi Labdarúgó Zrt. vezetőségének hivatalosan tudomására jutott, hogy a 2010. szeptember 11-én megtartandó Újpest FC - FTC labdarúgó mérkőzésre az Újpest FC vezetősége 500...
  • Rossz starttal kezdtek Vereséggel kezdte a Sió Kupát az újjáalakult Atomerőmű-KSC Szekszárd. Ujhelyi Gábor együttesétől csupán fellángolásokra futotta a Zala Volán elleni nyitányon.          ...
  • Tragédia Misanóban Több forrásból megerősített információk szerint elhunyt Tomizava Soja, aki a gyorsaságimotoros-világbajnokság délutáni Moto2-es futamán szenvedett súlyos balesetet. A Misanóban bukó japán...
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8

Bascat.hu képei

basketball2.jpg
RocketTheme Joomla Templates